Hévíz
Hévízen található a világon egyedülálló természetes tőzegmedrű gyógytó. A fürdőhely története már a történelem előtti korokba nyúlik vissza.
A Hévízi-tó gyógyító hatása már - valószínűleg - a rómaiak által is ismert volt, erre utalnak a búvárok által az 1980-as évek elején a tóból gyűjtött pénzérmék és a tó környékén talált oltárkő. A népvándorláskori leletek is arra utalnak, hogy az erre megfordult germán és szláv népesség is használta a tavat. Hévíz írásos említése első alkalommal egy 1328-ból származó oklevélben történik, amikor a települést "locus vulgarites Hewyz dictus"-ként említik. Az első tanulmány a tóról 1769-ben jelent meg, Szláby Ferenc munkája. A fürdő létrehozásában/kialakulásában fontos szerepet játszottak a Festeticsek, akiknek a birtokába a 18. század közepén került a forrás és környéke. A fürdőélet felvirágozása legfőképpen gróf Festetics (I.) Györgynek köszönhető. Aki céltudatosan építette ki a fürdőtelepet.
A város fejlődését a turizmusra alapozza. A KSH adataiból kitűnik, hogy Budapest után Hévízen a második legtöbb az eltöltött vendégéjszakák száma. Népszerűségét természetesen elsősorban a területén található gyógyító hatásáról is ismert tónak köszönheti. A mára már több, mint 200 éves fürdőhagyományokkal rendelkező gyógyhelyet évente több százezer turista keresi fel. A nemzetközi vendégforgalom további növekedése várható, hiszen egyre több turista érkezik a közeli sármelléki repülőtérre.
Forrás: wikipedia
Hévízi programok
| Villa Viktória - Hévíz | |
| Tel/Fax: | +36 83 315 394 |
| Mobil: | +36 30 26 555 49 |
| Cím: | 8380 Hévíz, Attila u. 64. |
| GPS: | 46.7963501, 17.189718 |
| E-mail: | info@villaviktoria.hu |
| Kövessen a Facebook-on! | |



